IV. A trienti katolicizmus kezdetei

1. A Királyság: Oláh Miklós

 

A katolikus egyház újjászervezésére a mohácsi csatát követő nyugtalan évtizedek szinte semmilyen lehetőséget nem adtak, első határozott lépések a kora újkori katolicizmus hazai földben való meggyökereztetésére a 16. század közepére tehetőek. Korábban – Itáliával, Spanyolországgal, részben pedig Franciaországgal ellentétben – nálunk hiányoztak a Róma-hű belső reformok feltételei. Mihelyt azonban a Trienti Zsinaton körvonalazódott a katolicizmus átfogó és végleges programja, megvalósítására azonnali kísérlet történt a középkori egyházi struktúrák romjain.

E kísérlet vezéralakjának, Oláh Miklósnak (1493–1568) a pályája még II. Ulászló budai királyi udvarában kezdődött. A mohácsi csatát követően Mária királynét titkárként követte Németalföldre, ahol elmélyítette humanista műveltségét és kora olyan elismert tudósaival vette fel a kapcsolatot mint Rotterdami Erasmus (1466–1536). Ebben a környezetben alkotta latin nyelvű történetírói munkáit, amelyek ismertté tették a nevét. Hazatértét (1544) követően Ferdinánd király bizalmasaként királyi kancellár, zágrábi, majd egri püspök, végül pedig esztergomi érsek (1553) lett.

Főpapként széleskörű reformprogrammal, nagy elszántsággal igyekezett egyházmegyéit rendbe tenni. Intézkedései között a trienti szellemiségű katolikus megújulás szinte valamennyi eleme tetten érhető. Zsinatokat tartott, reformkonstitúciókat bocsátott ki, a zsinatokon hozott határozatokat vizitációk révén ellenőrizte/tette, iskolákat alapított, letelepítette a jezsuita rendet.

Eleinte a földesúri hatalmával is igyekezett felülkerekedni a reformáció térnyerésén, az ötvenes években több száz falusi protestáns lelkészt kísérelt meg eltávolíttatni birtokairól. Hamar felismerte azonban, hogy pusztán erővel nem érhet el tartós eredményt. Úgy vélte, hogy a megújulás akkor lesz célravezető, ha első lépésként a Trienti Zsinat által is előírt, rendszeres időközönként tartott egyházlátogatások (visitatio canonica), továbbá egyházmegyei és egyháztartományi zsinatok összehívása révén a papság körében meglazult fegyelmet megerősíti, a hitükben bizonytalankodóknak pedig iránymutatást ad.

1557-ben felülvizsgálta a joghatósága alá tartozó nagyobb javadalmasoknak, az apátoknak és prépostoknak a javadalomhoz jutását és hithűségét. A káptalanjainak rendbetételére irányuló törekvése azonban kevés sikert hozott. Mérföldkőnek számít az 1558-ban Oláh elnöklete alatt összeült znióváraljai zsinat, a tanácskozáson megjelent mintegy kétszáz pap elfogadott egy 44 pontból álló konstitúciót, amelyre mint a magyarországi kora újkori katolicizmus első hitvallására, konfessziójára tekinthetünk. Az egyházfegyelem terén központi problémává vált a papok nősülésének és a két szín alatti áldoztatásnak a kérdése, Oláh és Ferdinánd király hiába képviselt megengedő álláspontot, mivel mind a pápa, mind később a Trienti Zsinaton elfogadott dekrétumok határozott tiltást fogalmaztak meg ezekben a kérdésekben. 

A zsinatok, majd az egyre sűrűsödő vizitációk során világossá vált számára, hogy a Róma-hű papság lemorzsolódásának megállítása, valamint a kor igényeinek megfelelően magasabb szinten képzett, öntudatos papság kinevelése a legsürgetőbb feladatok közé tartozik. 1554-ben az Esztergom eleste miatt Nagyszombatra került káptalani iskolát összevonta a helyi városi-plébániai iskolával, amit 1558-ban schola maior-rá fejlesztett, ami azt jelentette, hogy az iskola idősebb diákjai komolyabb teológiai, jogi és egyéb tudományterületekhez tartozó ismereteket is szerezhettek. 1559-ben már kétszáz növendéke volt a nagyszombati iskolának.

Az 1560-ban tartott nagyszombati zsinat határozatai közt az egyházfegyelmi és lelkiségi kérdéseken túl szintén előkelő helyet kapott az oktatás kérdése. A rendelkezés célja elsősorban a nép hitbeli tudatosságának erősítése volt. A plébánosok számára előírták, hogy lehetőség szerint gondoskodjanak a falusi iskolák működéséről, akár olymódon is, hogy több falu közösen vállalja a tanító alkalmazásának költségeit. Ezekben a kisiskolákban az olvasás, írás, számolás alapjai mellett a katolikus hit katekizmusba foglalt alapvető tételeit és egyházi énekeket tanultak a diákok.

Oláh éleslátásáról tanúskodik, hogy a hazai papképzés megújítására kora legdinamikusabban fejlődő korszerű rendjét, a Jézus Társaságot kérte föl. A Nagyszombatban letelepített rend kollégiumának alapítólevelét 1561 januárjában állította ki az uralkodó, és már májusban az új intézményben el is kezdték a tanítást. A tényleges papnevelő intézet (seminarium) viszont néhány évvel később, 1566-ban nyitotta meg kapuit szintén Nagyszombaton a jezsuiták vezetése alatt. A reménykeltő folyamatot egy, a városban pusztító tűzvész állította meg, ezt követően a rendi generális visszahívta a királyi országrészben tevékenykedő jezsuitákat.

Oláh céljai között szerepelt az is, hogy a Trienti Zsinat határozatait hivatalosan közzéteszi, azokat Magyarországon jogerőre emeli. Ebből a célból 1564-ben három héttel a nagy zsinat befejezése után egyházmegyei, majd nem sokkal később tartományi zsinat összehívását rendelte el. A márciusban ugyan tartott egy püspökkari értekezletet és az egyházmegyei zsinat is összeült, de ezen a trienti rendelkezéseket nem hirdethették ki, mivel azt az előírások szerint tartományi zsinaton kellett volna megtenni, illetőleg azért sem tehették volna meg, mivel a zsinat rendelkezéseit helybenhagyó bullát a pápa csak hónapokkal később állította ki.

 

„Az Úr 1564. évében, március hó hatodik napján, Krisztusban Szentséges Atyánk és Urunk, IV. Pius pontifikátusának ötödik esztendejében, a Krisztusban Főtisztelendő atya, Oláh Miklós esztergomi érsek úr az esztergomi és a most üresedésben lévő kalocsai egyháztartományból való főtisztelendő püspöktársakkal és segédpüspökökkel […] gyűlésre jött össze Pozsonyban. És mivel biztos tudomást szerzettek arról, hogy a Szent Trienti Zsinat végéhez ért és befejeződött, elhatározták, hogy eleget tesznek az ott hozott rendeletnek, miszerint a Zsinat lezárulta után legalább egy éven belül, majd azt követően három évente tartományi zsinatok tartassanak. Úgy döntöttek tehát, hogy mihelyt a Szent Trienti Zsinat határozatai a Szentséges Úr által megerősítésre és közzétételre kerülnek, egy esztendőn belül tartományi zsinatot tartanak, és ott az említett Szent Zsinat dekrétumait kihirdetik, a reformációt mind saját személyükön, mind az egész kléruson véghezviszik s végrehajtják a Császári és Királyi Felségek, legkegyelmesebb uraik segítségével. Ezt előkészítendő közös megegyezéssel és egyhangú szavazattal kinyilvánították a következőket:

[1.] Számos és szükséges szempont miatt a zsinat tartásának helye Pozsony legyen.

[2.] Több megfontolás alapján és az ország közügyeinek és foglalatosságainak figyelembevételével időpontja az elközelgő december hó első napja legyen.

[3.] A zsinatra hívassanak meg a prépostok és apátok is, továbbá mindazok, akiknek akár a jog, akár a hagyomány szerint jelen kell lenniük. A meghívás formáját a főtisztelendő püspök urak egyhangúan előírták.

[4.] A tartományi zsinat meghirdetett tárgya a Sacrosanctum Concilium Tridentinum dekrétumainak publikálása, és maguknak a résztvevőknek, valamint a klérusnak reformációja legyen ugyanezen dekrétumok tartalma szerint.

[5.] Időközben az egyes főtisztelendő megyés püspök urak, már amennyire lehetséges, a tartományit előkészítő egyházmegyei zsinatokat tartsanak.

[6.] Emellett ugyanezen püspök urak fáradozzanak azon, hogy lehetőség szerint álljanak rendelkezésre tudós teológusok és kánonjogászok, akiknek a tartományi zsinaton nagy hasznát lehet majd venni.

[7.] Mindezen felül kérjék a Legszentebb Császári és Királyi Felségeket, legkegyelmesebb uraikat, hogy eme istenfélő és szükséges erőfeszítéseiket Isten egyházainak első és hathatós védelmezőiként segíteni és óvni méltóztassanak.

Miklós érsek s.k., Verancsics Antal egri püspök s.k., [Draskovich György] zágrábi [püspök] s.k., [Bornemissza Pál] erdélyi [püspök] s.k., [Gregoriánczi Pál] győri [püspök] s.k., [Forgách Ferenc] váradi [püspök] s.k., [Dudith András] pécsi [püspök] s.k., [Kövesi András] veszprémi [püspök] s.k., [Újlaky János] váci [püspök] s.k."

 

 

Ferdinánd király azonban – részint mert a cölibátus szigorítása és az egy szín alatti áldozás előírása miatt elégedetlen volt a trienti dekrétumokkal, illetve félt a belpolitikai viszonyok instabillá válásától – nem járult hozzá a kihirdetéshez. A trónon apját követő, a lutheri irányzattal rokonszenvező I. Miksa (1564–1576) uralkodása további évtizedekre halasztotta el a Trienti Zsinat határozatainak hivatalos kihirdetését.

Oláh és püspöktársai innentől arra koncentráltak, hogy a régi egyház romjain élet- és versenyképes felekezet hozzanak létre, lehetőleg minél inkább kamatoztatva a közép- és felsőszintű régi egyházi struktúrák – már ami megmaradt belőlük – birtokolásából származó előnyöket.

1568 után a katolikus felekezetszervezés ügyének sem Miksa uralkodása, sem a politikai és diplomáciai feladatokkal túlterhelt esztergomi érsek, Verancsics Antal (1569–1573) személye nem kedvezett. Még nagyobb kárt okozott, hogy a tudós főpap halála után 23 évig az üresen maradt az esztergomi érseki szék.

 

Oláh Miklós esztergomi érsek aláírása

 

A trienti katolicizmus Oláh által elvetett magja azonban, bár még nem tudott szárba szökkenni, nem pusztult ki teljesen. Telegdi Miklós (1573–1586) pécsi püspök, az esztergomi egyházmegye káptalani helynöke óriási jelentőségű tette volt, hogy felállította az első, a kora újkorban folyamatosan működő katolikus nyomdát Nagyszombatban. Az itt kiadott prédikációk, hitvédelmi iratok és egyéb liturgikus kiadványok a hazai katolikus megújulásnak és vallásos művelődésnek lényeges dokumentumai.

A század második felében Oláh és Telegdi mellett leginkább Draskovich György bizonyult a tridentinum iránt elkötelezett főpapnak. Előbb tinini, pécsi, zágrábi, 1578-tól győri püspök, majd ennek kormányzóságát megtartva, kalocsai érsek és bíboros lett. Már 1559-ben pásztorlevélben figyelmeztette pécsi papjait, hogy a divatos teológiai nézetek követése az eretnekség veszélyével jár. Részt vett a Trienti Zsinat harmadik ülésszakán. Ennek tudható be, hogy mind zágrábi, mind győri egyházmegyéjében egyedüliként a magyar főpapok közül kihirdette a zsinat dekrétumait. Zágrábban már 1579-ben szemináriumot alapított. Papjai között egyházmegyei zsinatok segítségével terjesztette és erősítette a reformszellemet. Draskovich a nagyműveltségű ermlandi püspök, a bécsi pápai nuncius Stanisław Hosius (1504–1579) hatására elkészítette két ókeresztény apologéta, Lactantius (III–IV sz.) és Vincentius Lerinensis (V. sz.) munkáinak magyar fordítását is, amelyeket a királynak ajánlva Bécsben adott ki. A halála előtti évben, 1586-ban elérte Rudolfnál (1576–1608), hogy a jezsuitáknak adományozza a turóci prépostságot. Így a rend ismét, immár véglegesen megkezdhette működését a királyság területén, először a Znióváralján, aztán a Vágsellyén alapított rendházakban.

 

2. A Fejedelemség: a Báthoryak

 

A trienti katolicizmus megjelenésének első nyomai a Fejedelemség területén Báthory István (1571–1586-ig erdélyi fejedelem, 1575–1586 között lengyel király) uralkodása alatt fedezhetők fel. Báthory felismerte, hogy nemcsak a katolikus egyház korábban elvesztett pozíciónak a visszajuttatását, hanem egyenrangú felekezetként való elismertetését sem teszik lehetővé a korabeli erdélyi viszonyok. Fejedelmi akarattal a legtöbb amit elérhetett az volt, hogy 1579-ben Erdélybe hívta a jezsuitákat.

1580 első hónapjaiban a jezsuiták első iskolája már meg is nyílt az egykor bencés kolozsmonostori rendházban. Egy év múltán a közeli Kolozsvárott már kollégiumi keretek között folytathatták az oktatást. 1582 őszén itt katolizált a református bihari alispán fia, Pázmány Péter. A kollégium mellett 1583-ban pápai papképző intézetet, szemináriumot alapítottak, amelynek fenntartásáról XIII. Gergely pápa (1572–1585) és Báthory István gondoskodott. A szerényebb anyagi helyzetű diákok számára alumnátus tette lehetővé a tanulmányaik folytatását.

Báthory Zsigmondnak a hatalomátvétel fejében jóvá kellett hagynia 1588 végén az erdélyi protestáns rendek döntését, miszerint a Jézus Társaság tagjait kiűzték az ország területéről. A katolikus főurak is csak annyi kedvezményt kaptak, hogy birtokaikon egy-egy katolikus papot tarthattak. Az ifjú fejedelem helyzetének megszilárdulását követően három év múltán visszahívta a jezsuitákat, akik eredményes oktató-térítő munkájukat az erdélyi polgárháború tetőzéséig folytathatták. Amikor 1603-ban Kolozsvár megnyitotta a kapuit a török és tatár segédcsapatokkal a Hódoltságból Erdélyre törő unitárius Székely Mózes előtt, a város protestáns lakossága lerombolta a jezsuita kollégiumot. Basta György tábornok hiába helyezte vissza őket még ugyanebben az évben, 1605-ben a protestánsok megint elűzték őket, majd az 1607 júniusi kolozsvári országgyűlés második cikkelye ismét végleges száműzetésre kárhoztatta a rendet. Ennek ellenére már a következő évtizedben sikerült visszaszivárogniuk a Fejedelemségbe.

 

3. A Hódoltság: apostoli vizitátorok

 

A trienti katolicizmus a Hódoltságot – amely az 1568-as drinápolyi békekötés óta rögzített határokkal a nemzetközi jog szerint is az Oszmán Birodalomhoz tartozott – elsősorban nem a királysági hierarchián keresztül, hanem közvetlenül Rómából érte el a 16. század végén.

A reformprogram iránt elkötelezetté vált pápaságnak Ragusán keresztül nyílott ablaka a török területekre. Ragusa, ez az önálló, de a szultánnak hűbéradót fizető kis városállam a 16. században a fénykorát érte, kereskedői – mint a töröknek adózó városállam polgárai – mind a keresztény, mind a muszlim világban szabadon mozoghattak. Ezért Ragusa polgárai különösen alkalmasak voltak arra, hogy ellássák a hittérítői, misszionáriusi feladatokat. A ragusai kereskedőtelepek katolikus papjai Belgrádtól Szófiáig biztos támaszai lettek a katolikus hitterjesztésnek, és működtek ragusai káplánok a török uralom alatt álló Budán is. Nem csoda, ha a pápák a Trienti Zsinat után a Balkánon és a hódolt Magyarországon is meginduló felekezetszervező missziós munkával kezdetben főként ragusai papokat bíztak meg.

Ragusai volt az a ferences püspök is, akit XIII. Gergely pápa a török megszállás alatti Magyarország első apostoli vizitátoraként küldött ide. Ragusai Bonifác stagnói püspök – aki jeruzsálemi gvárdiánként kiválóan megtanult törökül – nagy balkáni körútjára azonban már öregen és betegen indult. 1581. május–júliusában Boszniát vizitálta, majd 1581 nyarán Pozsegán, Pécsett és a szerémségi Babskán járt, két zsinatot tartott a hódoltsági papoknak. 1581 szeptemberétől Temesváron és környékén térített. Itt érte a halál 1582 elején. Alábbi levele a Temesköz vallási viszonyainak mindennapjaiba enged bepillantást:

 

„Szentséges Atyám. Itt vagyunk Temesváron, ebben a magyarországi városban Erdély határán, ahol az egész környéken végtelen sok eretnekségre és meg nem keresztelt népre bukkanunk, mivel nem akarták felvenni a szent keresztséget az antitrinitáriusok és az eretnekek kezéből. Több mint hetven ilyen falu van. Isten adja, hogy legyen erőnk teljesíteni szentséged jámbor óhaját, és hogy fáradozásaink ne legyenek hiábavalóak. Írtam Santa Severina bíborosnak, hogy ezen a vidéken sok pap nincs felszentelve, és mégis sok éven át papként működtek, ezeket felfüggesztettem. Szentséged rendelkezzen, hogy mi történjen velük, a nép hangos szóval katolikus papot kér, de nincs; ki kell-e engesztelődni velük és újra felszentelni őket vagy sem, erről utasítson és döntsön Szentséged, hogy mit kell tenni. Ezek az emberek, ahogy mondják, harminc év óta nincsenek megkeresztelve; mindegyiket feltételesen megkereszteljük, mert lehetetlennek tartom, hogy ott nem voltak katolikus papok; ezek nagyon jó keresztények, de nincs lelki vezetőjük. Erről beszélni fogok Szentségeddel, ha épségben visszatérek Luccába. Átmegyek majd Erdélybe, hogy segítsek a buzgó katolikusoknak, majd Havasalföldre és Moldvába, ha Péter vajdát beiktatták, és az ország békében lesz; ezek a fejedelmek nagyon pártolnak. Szent zsinatot tartottunk júliusban Szent Jakab napján és a rákövetkező két napon. Határozatának másolatát elküldtem Szentségednek a nagyra becsült Santa Severina kardinális által; kérem hagyja jóvá legmagasabb tekintélyével és fordíttassa le szláv nyelvre cirill betűkkel, mert ez az itteni pannonok és horvátok számára készült; ezek nagy lélekszámú népek. Én öregségemben nagy készséggel folytatom szolgálatomat, és kérem, hogy imádkozzanak mindnyájunkért, hogy Isten szabadítson meg minket minden bajtól, ami érhet; mindannyian velem együtt leborulva kérjük szent áldását és megcsókoljuk szentelt lábát; ezzel befejezve leborulok Szentséged előtt és maradok Szentséged alázatos szolgája és vizitátora: Ragusai Bonifác, stagnói püspök. Temesvár, 1581. szeptember 18. Szentséges Atyánknak és Urunknak, XIII. Gergely pápának, Krisztus helytartójának és Szent Péter Apostol méltó utódának”

 

1587-ben egy újabb ragusai obszerváns ferences szerzetes, Ragusai Bernát (Bernardino da Ragusa) számolt be V. Sixtus pápának (1585–1590) arról, hogy „Pozsega és Temesvár tartományokban és a magyar királyság... török zsarnokságnak alávetett részeiben majd száz mezővárosban és faluban igen sok... keresztény nép pap nélkül szűkölködik”. A pápa engedélyt adott neki, hogy két másik ragusai társával, egy bencéssel és egy domonkossal a magyarországi török területekre utazzon és ott térítsen. Ragusai bencés volt az a két vizitátor is, akik 1607-ben járták be a Hódoltságot, és informálták az Apostoli Szentszéket az ott élők vallási helyzetéről, spirituális szükségleteiről.